Bőrbetegségek népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban II.

Bőrgyulladás

“A Kiskunságban ecetet, sót, tormát és rozskorpát főznek össze péppé, ezt kendőre terítik és ráborítják a beteg területre. A kendőnek nem szabad pirosnak lenni, mert az mérgezést, „vérgyulladást” okoz. Ugyanígy kezelik a szoptatás kapcsán fellépő mastitist¹ is. Enyhíti a bőrgyulladást a nyúlháj, a meleg főttburgonya és a friss, meleg tehéntrágya-kataplasma is.”

¹mastitis = az emlőbimbó gyulladása

Bőrkeményedés

“Országszerte faggyúval puhítják. Dícsért szerek a birkafaggyú, szarvasfaggyú, különösen salicysavval keverve.”

Bujaság, Kurvaság, Latorság

“Népi gyógyítása, ami a nemi ingerek, gerjedelem csökkentését célozza, minden valószínűség szerint a régi orvosi irodalomból jött „úri leszivárgás”. Az 1842-ben megjelent „Néma orvos”¹ ajánlja: „Sárga liliomgyökér, a szűzfa, vagyis ábrahámfa magva hasznos, ezzel ágyukat kell behinteni s ezek a bujaságra való fajtalan gerjedzéseket eloltják az emberekben.” Az eredeti népi anyagot tulajdonképpen a szerelmet megszüntető, illetve a szerelmeseket egymástól elhidegítő varázsműveletekben leljük meg.”

¹Néma Orvos: „az-az együgyü és hasznos házi könyvetske, melly A’ falusi tselédes Gazdáknak, ’s Gazdaaszszonyoknak, és Orvosok nélkül szükölködő Betegeskedőknek segedelmekre és vígasztalásokra írattatott”

Cserepes ajak, cserepes száj

“Patikai szerei a rózsaméz, szarvasfaggyú, ajakír. Idegenből és felölről származik Nadányi tanács: „Ha koevérporcsint mézben mártod s úgy rágod és szádban tartod, száj kicserepezést és fekélyét meggyógyíttya.”

Csúnyaság, rútság

“Ezalatt nem az arcvonások kellemetlen voltát, vagy kozmetikai hibákat kell érteni, hanem a legkülönbözőbb bőrbetegségeket, mégpedig elsősorban az undorkeltőket. („Rútságos seb.”) Eloszlatásukra Baranyában az országszerte ismert és különböző bőrbetegségek gyógyítására alkalmazott újhold-ráolvasás változatát mondják el. A beteg az először megpillantott újhold felé fordul, felmutatja neki „csúnyaságát” és így szól:

„Újhold, újkirály!

Hozzád hívtak engem vacsorára,

De én nem eszem sem halat, sem rákot

Vedd le rólam ezt a csúnyaságot!”

A csúnya kiütésekben szenvedő beteg mosdó- és fürdővizét, sok helyütt a krisztusakác (gledicsia) bokorra öntik. Egy XVIII. századbeli kézírat a rutafű vizét ajánlja ellene.

Csúnyaságnak hívják a Rába vidékén a házi élősdi férgeket is és a fekélyek, tályogok genyjét, vagy bárminő undorkelő váladékot.”

Csusz, csúz, szuszos száj

“A régi nyelvben a csúznak egészen más értelme volt, mint ma. A Magyar Nyelvtörténeti Szótár adatai szerint erysipelas¹, ignis sacer értendő alatta.

¹erysipelas = orbánc

Frankovith Gergely is ezt írja (műve, a „Hasznos és fölötte szükséges könyv” 1588-ban jelent meg): „Chyuz dagadast auagy zent Antal tuezet, voeroeskoezvennek is hiujak”. A Göcsejben ma is orbáncot értenek alatta. Ellenben ugyancsak a régi nyelvünkben: „a csúz, a fene az álladról a húst éppen megette.” Tehát egyben valami fekélyes, üszkös folyamatot is nevezhettek így. Győrmegyében „a csuszos száj” a herpes labialist jelenti.

Orbáncszerű alakjának népi gyógyítására vonatkozólag a Bornemisza Péter-féle „Ördögi kísértetek” (1578) közöl több más ráolvasás mellett egy ősi, legalább a XV. századig visszavihető „bájoló imádságot”, klasszikus példáját az elkeresztyénesített költői pogány ráolvasásoknak.”

„Csúzról való báj: Uram mindenható Isten, múlék rögös nagy út, rajta megyen vala Áldott Urunk Isten, előtalála hetvenhét féle veres csúzt. Monda a sok csúznak áldott Urunk Isten: «Hova indultatok ez rögös régi nagy úton?» Megszólala hetvenhétféle veres csúz: «Ha minket azon kérdesz Urunk Úristen, hova megyünk, mink is elmegyünk ez fekete föld színére; áldott ez testbe, teremtett ez lélekbe: szálas húsát szaggatjuk, piros vérét megisszuk, száz tetemét tördeljük; száz ízit, száz porcikáját». Hogy azt hallá áldott Urunk Úristen, ekképen szóla: «Tük se mehessetek ez fekete föld színére, ez én adottam testbe, teremtettem lélekbe; tük is siessetek el az tenger szigetibe, kegyetlen óriásoknak szálas húsát szaggassátok, piros vérét megigyátok». A csúzok elsietének és menének tenger szigetibe. «Ez embernek szeméből, szájából, fejéből, orcájából, piros véréből, szálas húsából, száz tetemiből kisiessen és eloszoljon hetvenhétféle csúz: folyó csúz, veres csúz, kék csúz, fehér csúz, szederjes csúz, köszvény, fájdalom, kelevény; kioszoljon, kiromoljon hetvenhétféle nyavalya ez emberből.”

A javasasszony ezt a mondókát elmormolta a csúzos beteg mellett s a ráolvasás végén megnevezte a beteg nevét.

Szent Antal tüze. Ma főleg az orbáncot, többnyire csak a Streptococcus haemolyticus okozta emberi orbáncot, az erysipelas különböző formáit (egyszerű, hólyagos, elhalással járó, visszatérő, futó, feneketlen, tarjagos, folyosó, szent János tüze) nevezi így a népi gyógyászat.

FORRÁS: