A Kosztolányi Dezső Gimnázium Diákakadémiáján

Tegnap délelőtt a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium „Diákakadémia” nevű egészségnapi programján 10 és 13 óra között interaktív előadásokat tartottam három évfolyamnak a napsugárzás káros hatásairól és szó esett a munkámról is.

Az interaktív bemutatók első felében a patológus munkájáról esett szó. Már szinte megszoktam, hogy a “Szerintetek mivel foglalkozik a patológus?” kérdésre, ha nem is azonnal, de jön az adekvát válasz: “Hullákat boncol!”. Megbeszéltük, hogy hullákkal a tévésorozatokban találkozunk, a patológiai osztályon holttestek vannak. Jókora derültséget okozott, amikor megkérdeztem, hogy ki látott már holttestet, az egyik diák szellemesen visszakérdezett: “Úgy érti, élőben?” 😀

Kíváncsiak voltak ők is, hogy „nem okoz-e lelki törést” a boncolás, nem gondolok-e állandóan a holttestekre, nem nyomasztó-e patológusnak lenni? Úgy láttam, hogy még soha, senkivel nem beszélgettek ezekről a témákról és kifejezetten érdekelte őket minden ezzel kapcsolatos információ és nagyon nyitottak voltak. Vidáman, kajánul megjegyezték, hogy jó, jó, ez mind nagyon érdekes, de ők mégsem tudnak engem elképzelni, ahogy boncolok… 😉

Az  interaktív bemutatók második felében szó esett a napsugárzás káros hatásairól, anyajegyekről, melanoma malignumról, a szolárium egészségkárosító hatásairól. Örültem, hogy többen is feltették a kezüket, amikor az orvosi egyetemen való továbbtanulási szándékukról kérdeztem és lelkesen fogadták a hírt a Semmelweis Egyetemen induló II. Egészségversenyről, ahol ők is indulni fognak. Hajrá!

Remekül éreztem magam a Kosztolányi Gimnáziumban és ezúton is köszönöm szépen a meghívást! :-)

Kosztolányi

Kosztolányi