Fekete vagy fehér?

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon a színes bőrű szülők gyermekének milyen a bőrszíne a születéskor? Tényleg világos?

Bőrünk színét adó melanin pigment a hám Malpighi-rétegében csak születés után rendeződik el véglegesen, ezért a színes bőrű újszülöttek 2-3 hetes korukig szinte teljesen fehérek, csak később barnulnak be. Ez azért van, mert a melanin nevű pigment születéskor a melanocyta sejtmagja körül helyezkedik el, később a pigment szétoszlik a sejtek között, eljut a hámsejtekbe is, és a bőr bebarnul.

közl cím

közl

Akad néhány nagyon ritka és érdekes eset ebben a témában!

Az angol Kian és Remee 2006 áprilisában született, egyetlen perc különbséggel. Anyjuk Kylee Hodgson azt mondja: “Amikor megszülettek nehéz volt elhinni, hogy ők ikrek, annyira másként néztek ki. Sokáig azt vártam, ahogy egyre idősebbek lesznek, ahogy nőnek, egyre jobban hasonlítanak majd egymásra, a különbség a kettőjük között kevésbé lesz nyilvánvaló, de ha valami, akkor a bőrük színe még szembeötlőbben más lett. Azt gondoltam, a bőrük tónusa egyre jobban hasonlít majd, de épp ellenkezőleg. Egyre szembetűnőbben különbözik.”

ikrek

James és Daniel 1993. március 27-én születtek Londonban, Alyson és Errol Kelly gyermekeiként. Az apjuk fekete, az anyjuk fehér. Habár ikrek, de szinte mindenben különböznek; James fekete, kiváló tanuló, Daniel viszont fehér és egyáltalán nem élvezi az iskolát.ikrek2

Fehér bőrű gyermeke született egy fekete házaspárnak

A 44 éves Ben Ihegboro és 35 éves felesége, Angela 8 éve települt át Nigériából Nagy-Britanniába. A színes bőrű házaspárnak 2010-ben született meg harmadik gyermeke, Nmachi. Nmachi azonban – akinek neve nigériai nyelvben azt jelenti, hogy “Isten gyönyörűsége” – göndör, sűrű szőke hajjal, fehér bőrrel és kék szemmel jött a világra. A párnak másik két gyermeke, mindketten feketék. A szülők nem igazán értették, hogy mi történt, mint ahogyan az orvosok sem. Azt kizárták, hogy a kis Nmachi albínó lenne, a genetikus szakemberek szerint korábbi vegyes házasságokból származó gének nemzedékekkel később is felbukkanhatnak az utódokban, és ez magyarázatot adhat Nmachi bőrszínére is. Bryan Sykes professzor, az Oxfordi Egyetem humángenetikai tanszékének vezetője a The Sun-nak azt nyilatkozta, hogy ez az eset igazán rendkívüli, hasonló esetek általában olyan populációkban fordulnak elő, amelyekben “jelentős a génkeveredés“. Ez jellemzi például az afro-karibi népcsoportokat, ám Nigériában nagyon kismértékű ez a típusú keveredés. Mindkét szülő esetében szükség van fehér felmenőkre a világosabb bőrszínt okozó gének továbbadásához. Sykes szerint Nmachi esetében a legvalószínűbb magyarázat valamilyen ismeretlen mutáció. “A genetika törvényei bonyolultak, és sokszor még mindig nem értjük, hogy mi történik” – fogalmazott az oxfordi egyetem professzora.

család2

Forrás:

  • http://www.babamama.hu/tipego/fekete-feher-ikerparok/
  • http://www.nlcafe.hu/csalad/20110518/fekete_szuloknek_feher_babajuk_szuletett_/

Szerző: Dr. Kuroli Enikő

A www.drkurolieniko.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérem, minden esetben forduljon szakorvoshoz!