Bőrünk egyedi pecsétje, az ujjlenyomat

A daktiloszkópia (daktilo + szkópia, ’ujjakat nézni’, gör.) a bőrlécrendszerek (az emberi ujjak, tenyerek, talpak bőrének sajátos fodorszál-mintázata) kriminalisztikai és személyazonosítási célú vizsgálata. A bőrfelszínnek a sulcus és crista elágazódásai, görbületei jellegzetes mintázatot kölcsönöznek, amelyek az ujjbegyen, tenyereken és talpakon annyira jellemzőek az egyénre, hogy azonosítására felhasználhatók.

fingerprint21896-ban Argentínában a világon elsőként létrehozták az ujjnyomatokra épülő bűnügyi nyilvántartást, 1901-ben Angliában és Walesben, 1904-ben többek között az USA-ban és Magyarországon is.

Az ujj- és tenyérnyomatok bűnügyi célú felhasználásával foglalkozó daktiloszkópia hazai bemutatását célzó kriminalisztikai profilú művek mindig tartalmaznak két nevet. Az egyik, dr. Pekáry Ferenc rendőrkapitányé, aki a daktiloszkópia tudományát 1902-ben Londonból hazahozta. A másik, Dános község neve, ahol 1907-ben borzalmas négyes rablógyilkosság történt, amelynek vándorcigány elkövetőit az akkor már a budapesti rendőrkapitányságon alkalmazott daktiloszkópiának (is) köszönhetően sikerült elfogni és felelősségre vonni.

ujj

Dr. Gábor Béla volt az, aki a Pekáry által „felfedezett” daktiloszkópiát Magyarországra adoptálta, elméleti munkáiban a szakma és a laikus közönség számára is sikeresen bemutatta, majd gyakorlati formába öntötte és a daktiloszkópia első törvényszéki szakértőjeként a dánosi bűnügyben adott szakértői véleményével hozzájárult ahhoz, hogy azt a bíróság vitathatatlanul a bizonyítékok közé emelhesse.

Dr. Gábor Béla
Dr. Gábor Béla, a daktiloszkópia első magyar szakértője

Daktiloszkópia a 21. században

A 24 éves Kirk Kelly drog-, és illegális fegyverkereskedelem miatt szerepel a ohioi rendőrség adatbázisában. Amikor megállították, kétségbeesett lépésre szánta el magát: Lerágta a bőrt az ujjairól, hogy ne tudják azonosítani a rendőrök. Ismert olyan eset, amikor valaki megkísérelte műtéttel eltüntetni illetve átalakítani az ujjain található bőrfodorszál-struktúrát. Az FBI emberei a műtét ellenére könnyedén azonosították az illetőt ujjainak második percei alapján, amelyek ugyanúgy bőrfodorszál-struktúrát hordoznak, mint az ujjak első perce.

lerágta

Egy másik, érdekes cikk arról szól, hogy egy új módszerrel – az egyén azonosításán kívül -, az ujjlenyomaton hagyott összetevőktől függően képesek meghatározni tulajdonosának nemét, hogy fogyasztott-e valamilyen kábítószert (kokain, marihuána, heroin), dohányzott vagy rágott-e dohányt, sőt, hogy hozzáért-e fegyverhez vagy robbanószerekhez. Ehhez az információhoz akár egy hónappal az ujjlenyomat levétele után is hozzájuthatnak. Íme a cikk: Sokkal többet elárul az ujjlenyomat, mint gondolnánk. Az eredeti, angol nyelvű cikk itt olvasható: http://www.popularmechanics.com/technology/security/a17172/your-fingerprints-are-about-to-reveal-a-lot-more-about-you/

Forrás: 1. Wikipédia, 2. Dr. Ibolya Tibor honlapja

Szerző: Dr. Kuroli Enikő

A www.drkurolieniko.hu oldalán található információk, szolgáltatások nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérem, minden esetben forduljon szakorvoshoz!